Amerikai sportok

NFL: a Ravens tönkreverte a Brady vezette Patriotsot!

""

Az AFC főcsoport döntőjében megismétlődött a tavalyi finálé, azaz a New England Patriots (2. kiemelt) a Baltimore Ravenst (4.) fogadta. A találkozó első támadását a ”Hazafiak” vezethették. Érdekesség, hogy Tom Brady 24. alkalommal volt kezdő a rájátszásban, ennél több összecsapása csak Brett Favrenak van. Nos, a Pats valamivel több, mint két percet töltött a pályán, de a saját térfelét sem tudta átlépni. Meskó Zoltán nagyszerű punt-ja után Joe Flacco-ék a saját, 13 yardos vonalukról kezdhették meg a támadásukat.

A vendégek csak 6 yardot tudtak megtenni a drive-jukban, vagyis a Ravens sem szerzett pontokat. A Patriots egy remek támadássorozatot mutatott be (13 play, 67 yard, 5:03 perc), amelynek végén Stephen Gostkowski 31 yardról rúgta be a mezőnygól kísérletét, így a hazaiak 3-0-ra vezettek a Baltimore ellen. Fontos megemlíteni, hogy Brady a drive-ban elérte az 5,693 passzolt yardot a rájátszásban, ezzel feljött az örökranglistán a harmadik helyre. A QB Peyton Manninget előzte meg.

A marylandi csapat közel másfél percig birtokolta a labdát és csak egy first down-t tudott elérni. Fontos megemlíteni, hogy a hazaiak egyik legjobb cornerbackje, Aqib Talib az egyik szereléskor combsérülést szenvedett, emiatt a hátralévő időben már nem állhatott csapata rendelkezésére. A negyed végéig nem változott az eredmény, vagyis a Patriots 15 percnyi játék után 3-0-ra vezetett a Ravens ellen.

""

A második játékrészben a Ravens folytatta az első negyed végén elkezdett támadását. Az Indianapolis Coltsot és a Denver Broncost is kiejtő csapat a drive végén átvette a vezetést. Ray Rice egy 2 yardos futás után ünnepelhetett touchdownt. Justin Tucker extra pont kísérlete természetesen sikeres volt, így a Baltimore 7-3-ra módosította az állást. A Ravens számára nem kezdődött túlságosan jól a Patriots támadása, ugyanis Dannell Ellerbe összeszedett egy 15 yardos büntetést sportszerűtlen viselkedés miatt.

Brady a labdabirtoklás végén egy 1 yardos touchdown passzt adott Wes Welker-nek. Gostkowski extra pontja után a Patriots 3 egységgel vezetett. A Ravens labdabirtoklása pocsékra sikeredett, ugyanis Rob Ninkovich földre tudta vinni Flaccót, így a Baltimore nulla yarddal zárta a támadását.

A New England a következő támadásával lepörgette az órát, nem mellesleg növelni tudta az előnyét. Gostkowski 25 yardról rúgta be a mezőnygól kísérletét, így a Patriots már 6 ponttal vezetett. Érdekesség, hogy a drive-ban a hazaiaknak volt egy trükkös játéka negyedik és egynél, nem mellesleg Brady kétszer is megpróbálkozott egy futással. Az első próbálkozását a bíró állította meg, míg a második alkalommal nyújtott lábbal csúszott rá Ed Reedre (Ravens). Szerencsére nem történt sérülés.

""

A második félidő első támadássorozatát a Baltimore Ravens vezethette. A marylandi alakulat 25 yard megtétele után punt-ra kényszerült. A New England Patriots sem tudott pontokat szerezni az első támadásából, igaz Tom Brady elérte az 5,774 passzolt yardot a rájátszásban, ezzel feljött az örökranglista második helyére. Érdekesség, hogy a Pats QB-je példaképét, Joe Montanát előzte meg. A Ravens számára jól kezdődött a labdabirtoklása, ugyanis a hazaiak védője, Alfonzo Dennard egy 15 yardos büntetést kapott (pass interference).

Nos, a vendégek egy fantasztikus drive-ot vezettek, amelynek végén Flacco egy 5 yardos TD passzt adott Dennis Pittának. A New Englandi alakulat teljesen megtört a Ravens pontjaitól, nem mellesleg Ray Lewisék is parádés teljesítményt nyújtottak. A hazaiak kevesebb, mint másfél perc után punt-ra kényszerültek. A felvonás utolsó támadását a Ravens vezethette, igaz az utolsó negyedben folytatta a drive-ját.

A negyedik játékrészben nem sokáig tétlenkedett a Ravens, ugyanis rögtön az első playből touchdownt szerzett. Flacco második TD passzát Anquan Boldin kapta el. Tucker extra pontjával a Baltimore már 21-13-ra vezetett. A ”Hazafiak” mély gödörbe kerültek, ugyanis a támadásuk végén eladták a labdát. Stevan Ridley futását Bernard Pollard állította meg. A sisak a sisakkal való ütközés után a Pats játékosa elejtette a labdát, amelyet Arthur Jones szerzett meg, azaz a marylandi alakulat következhetett. Ridley az ütközés következtében megsérült, így a számára is véget ért a találkozó.

""

A New England teljesen szétesett, ezt bizonyítja, hogy a Ravens 1:33 perc alatt szerzett egy újabb touchdownt. Flacco ismét Boldint találta meg a Patriots célterületén belül. Az újabb extra pont után a Baltimore előnye már 15 pont volt. Tom Brady a következő támadásban rekordot döntött. Az irányító 5,862 yardot passzolt a rájátszásban ezzel megdöntötte Brett Favre rekordját. Érdekesség, hogy a Pats nekiment egy negyedik és négynek, de a QB passzát leütötte Haloti Ngata. A hazaiak hamar megállították a vendégeket, de Brady eladta a labdát. Az interceptiont Ellerbe jegyezte.

A találkozón több pont már nem született, igaz Brady másodszor is eladta a játékszert. Az irányító passzát ezúttal Cary Williams húzta le, így a marylandi alakulat visszavágott a Patriots-nak a tavalyi vereségért. A Baltimore Ravens a második félidőben nyújtott parádés teljesítményével megérdemelten nyerte meg az AFC döntőjét és 12 év után ismét bejutott a Super Bowl-ba. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy összejött a Harbaugh Bowl!

Érdekesség, hogy a Tom Brady-érában a Patriots először kapott ki úgy hazai pályán, hogy az első félidő után még vezetett (mérleg: 67-1). A ”Hazafiak” a Gillette Stadium-ban négy főcsoportdöntőt nyertek meg, de az ötödik már nem jött össze. A Baltimore Ravens – San Francisco 49ers összecsapást február 3-án New Orleansban rendezik meg.

NFL
AFC Főcsoportdöntő

"" New England Patriots – Baltimore Ravens ""

13-28 (3-0, 10-7, 0-7, 0-14)
Tom Brady 54/29, 320 passzolt yard, 1 Touchdown átadás, 2 Interception Joe Flacco 36/21, 240 passzolt yard, 3 Touchdown átadás
Stevan Ridley 70 futott yard Ray Rice 48 futott yard, 1 Touchdown
Wes Welker 117 elkapott yard, 1 Touchdown Anquan Boldin 60 elkapott yard, 2 Touchdown
Rob Ninkovich 8 szerelés, 2 sack Ray Lewis 14 szerelés